Általános Szerződési Feltételek

Jelen webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar. A kereskedő és a vásárló között jelen webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26) Korm.r. "Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés") nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal. A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk!

A szerződés lényeges tulajdonságai:

  1. Üzemeltetői adatok

  2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások

  3. A kínált termékek kategória besorolása

  4. Rendelési információk

  5. A megrendelések feldolgozása

  6. A rendelés menete

  7. Szállítási feltételek

  8. Házhoz szállítás díjszabása

  9. A csomagok átvétele

  10. Garancia, szavatosság

  11. Az elállási jog

  12. Elállási jog gyakorlása

  13. Adatkezelési információk

  14. Egyebek

 1. A Vállalkozást üzemeltető cég székhelye

Cégnév : Siker-Group Kft.
Székhelye: 6640 Csongrád, Fő utca 11-17.
Cégjegyzékszám: 06-09-018212
Nyilvántartásba vevő hatóság: Szegedi Törvényszék Cégbírósága
E-mail elérhetőség: info@tervezzotthont.hu
Telefonszám: +3630/454-9921
Adószám: 23750115-2-06
Közösségi adószám: HU23750115
Pénzforgalmi száma: 10405073-50526685-48491001
Üzleti tevékenység helye : 6640 Csongrád, Fő utca 11-17.
Csomagküldő kiskereskedelem: Magyar Posta Zrt., 1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.
Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft., 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73.


2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások

2.1 A megjelenített termékek on-line és személyesen üzletünkben, házhoz szállítással és személyes átvétellel rendelhetőek meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem minden esetben tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra!

2.2 A vásárolt áruk jellemzőit a konkrét árucikk információs oldalából tudhatja meg részletesen. Az ismertető leírás esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget, a feltüntetett képek helyenként szimbolikusak. A vételár mindig a kiválasztott áru mellett feltüntetett bruttó ár, a feltüntetett árak nem minősülnek közvetlen árajánlattételnek. Az esetleges elírásokból eredő károkért cégünk nem vállal felelősséget.

3. A kínált termékek kategória besorolása

  • Ruházat

  • Készáru

  • Textil

  • Bútor

4. Rendelési információk

4.1 A Tervezzotthont.hu webáruházban történő vásárlást az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény ("Ektv.") szabályozza, azzal, hogy a jelen ÁSZF-el mellőzésre kerülnek az Ektv. 5.§ (2) és a 6.§ (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak. A tervezzotthont.hu webáruházban történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.

4.2 A tervezzotthont.hu webáruház szolgáltatásait bárki jogosult igénybe venni, amennyiben a weboldalon érvényesen és sikeresen regisztrálja magát, továbbá magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

A vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges, amennyiben szeretné legközelebbi vásárlás alkalmával mindössze a kosár tartalmát összeállítani, praktikus lehet a regisztráció elvégzése.

4.3 A Fogyasztó a weboldalon a "vásárlói kosár" összeállítása után, a RENDELÉS gombra kattintva vásárlói szerződést köt a Szolgáltatóval. A kötelem keletkezéséről a Szolgáltató e-mailben (Korm.r.4.§ 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.

4.4 A vásárolt áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, illetve a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott termék (ahol ezt a jogszabályok előírják) használati utasítását az áruhoz mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt az árut használatba veszi - jelezze vevőszolgálatunknál, pótoljuk. Ha a webáruházban található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1.) pontban találja.

4.5 A weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.

4.6 A megrendelést a Szolgáltató csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

4.7 Az Ügyfél a megrendelés leadásával kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

5. A megrendelések feldolgozása

5.1 A rendelések feldolgozása 24 órán belül megtörténik. A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 17 óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra.

5.2 Ügyfélszolgálatunk minden esetben e-mailben visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.

5.3 A raktáron levő termékeknél teljesítési határidő a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. A nagyobb terjedelmű/súlyú vagy több tételből álló megrendelés esetén fuvarszervezés miatt ez a határidő lehet hosszabb, de ez minden esetben egyeztetésre kerül az ügyféllel. Az előrendelésre történő megrendelés szállítási határidejét minden esetben a gyártó visszaigazolása szerint igazoljuk vissza. Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor! A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg küldőjének részére. A webáruház nem köt szerződést kiskorúakkal. A megrendelő a kereskedelmi feltételek elfogadásával nyilatkozik arról, hogy nagykorú.

6. A rendelés menete

6.1 A termék kiválasztása, a rendelés elküldése

Az ügyfélnek lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „Kosárba" gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi. A kosárban a „Véglegesít" gombbal lehet továbblépni, de előtte van lehetőség még a mennyiség változtatására is. Az adatok megadásánál adja meg személyes adatokat, amelyekre a számlázás és szállítás végrehajtása miatt van szükség. A megrendeléshez el kell fogadnia az általános szerződési feltételeket.

Rendeléseit az alábbi, hagyományos formában is leadhatja: az info@tervezzotthont.hu e-mail címre küldött elektronikus levél formájában, mely levélben feltüntette a rendelés teljesítéséhez szükséges adatokat: a megrendelő pontos neve, számlázási címe, a szállítás címe (utca, házszám, város és irányítószám), egy telefonszám, amelyen munkatársunk egyeztetni tud a rendeléssel kapcsolatban (a rendelt termékből van-e készleten) valamint adja meg a termék nevét és a kívánt mennyiséget.

Továbbá a 06-30/454-9921-es telefonszámon is felvesszük rendelését.

6.2 Adatbeviteli hibák javításának lehetősége

Az adatbeviteli hibák javítására a „Rendelés elküldése" gomb megnyomása előtt van lehetősége. Ha mégis tévedésből mást rendelt, mint amit szeretett volna, vagy a megrendelés elküldése után vesz észre személyes adat hibát, kérjük jelezze ügyfélszolgálatunkon az otthonelegancia.hu e-mail címen, vagy a 36/30-454-9921 telefonszámon. Fontos, hogy a rendelést követően ezt haladéktalanul tegye meg.

6.3 Visszaigazolás

A 2001.évi CVIII. törvény értelmében a megrendelés leadásakor a vásárló felé azonnal értesítést küld a Szolgáltató webáruház szoftvere a rendelés felvételének tényéről. Csupán jelzi a vásárlónak, hogy rendelési igényét rendszerünk regisztrálta és továbbította a Szolgáltató illetékes munkatársa felé. A visszaigazolásban közölt időpontban a szerződés létrejön. Szolgáltató az Ügyfél vételi ajánlatának (megrendelésének) megérkezését követően köteles az Ügyfél részére a vásárlást elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül Ügyfél részére nem érkezik meg, akkor a Szolgáltató ajánlati kötöttsége, illetve az Ügyfél bárminemű kötelezettsége minden további feltétel nélkül, automatikusan megszűnik. Telefonos egyeztetés esetén hívja az ügyfélszolgálatot vagy az e-mailben található telefonszámok bármelyikét.

7. Szállítási feltételek

7.1 Szállítási határidő

Az egyedi méretre készülő függönyöket, lakástextileket 5-10 munkanapon belül, a készleten lévő gyárilag csomagolt termékeket 2-3 munkanapon belül, a raktáron nem tartott termékeket pedig azok webáruházunkba történő beérkezését követően szállítjuk. A szállítás várható időpontját és feltételeit minden esetben a megrendelést követően telefonon vagy e-mailben egyeztetjük. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról.

7.2. Szállítási módok:

A csomagok kiszállítását a Magyar Posta Zrt. végzi Magyarország egész területén a megadott szállítási címre munkaidőben 07:30-17:00 óra között. Szombaton és vasárnap nincs kiszállítás. A termékek kézbesítését kétszer kísérli meg a futárszolgálat két egymást követő munkanapon.Sikertelen kézbesítés esetén értesítést hagynak a címen, melynek birtokában 10 napon belül az értesítőn megjelölt postahivatalban átvehető a csomag. A csomagfeladásról email útján értesítjük, melyben egy a Posta által generált online nyomkövető kód is kiküldésre kerül. Ha érvényes mobilszámot is megad, akkor arra SMS értesítést is küld majd a Posta a csomag várható érkezéséről. Az utánvétes csomagdíj a rendelés végén kerül felszámításra. Célszerű olyan címet megadni, melyen munkaidőben Ön megtalálható, illetve olyan ismerős, szomszéd címét, ahol napközben otthon tartózkodnak, és ahol az utánvét összege is rendelkezésre áll. Ha sikertelen az átvétel, akkor is köteles a Vevő kifizetni a szállítási költséget. A megrendelések kézbesítése előtt egy-két órával a futár a megadott telefonszámon értesíti a Vevőt a termékek érkezéséről. A megrendelések kiszállítása során előfordulhatnak rendkívüli esetek, amelyek késedelmet okozhatnak, mint pld. időjárási tényezők, közlekedési tényezők stb. Ilyen esetekben türelmüket és elnézésüket kérjük. Ha a csomagot nem kapja meg az általunk visszaigazolt időponton túl 2 munkanappal, akkor haladéktalanul jelezze azt vevőszolgálati munkatársainknak. Ha a szállítás futárszolgálattal történik, akkor az áru átadása az Ügyfél lakása előtt történik. Külön kérésre esetleg a futár beviszi a lakásba az árut.

Az Ügyfél felelőssége azonban tájékoztatni a Szolgáltatót a tekintetben, hogy a nagy terjedelmű és nehéz áruk vásárlása esetén szállítás előtt tud-e segítséget biztosítani, az emeletre felvitelhez vagy lépcsőn történő mozgatáshoz. Ha erről az Ügyfél a szállítás előtt minimum 24 órával nem értesíti a Szolgáltatót, akkor az egyedül levő szállító nem tudja felvinni az emeletre, az árut az ajtóban fogja átadni. A megrendelt terméket a csomag átvételekor a futárnak vagy a webáruház munkatársának kell kifizetni. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza.

Kizárólag hibátlan, ellenőrzött termékeket indítunk útnak. Sajnos a legnagyobb precizitás ellenére is előfordulhat szállításból eredő sérülés. Természetesen a rajtunk kívül álló okból eredő problémákat is kezeljük. Ennek érdekében kérjük tegye a következőket, mert kizárólag az utasítások betartásával tudjuk kezelni a szállítással kapcsolatos panaszokat. Az átvételt követően ellenőrizze a termékek sértetlenségét. A szállító - az Ön kérésére - megvárhatja, amíg kibontja és leellenőrzi, de erre nem kötelezhető. Amennyiben a termék megsérült szállítás közben, összetört, hibás vagy hiányos helyszínen töltsön ki erről egy jegyzőkönyvet. Amennyiben a futár már távozott, akkor keresse fel a helyileg illetékes postahivatalt és kérje a jegyzőkönyv feltételét, majd jelezze vevőszolgálatunknak telefonon vagy írásban panaszát. Csakis ennek a jegyzőkönyvnek a megléte esetén tudunk panaszt elfogadni. Jegyzőkönyv hiányában nem áll módunkban terméket kicserélni, pótolni és reklamációt elfogadni. Kérjük, a leírtak betartását, mivel az átvételt követően a jegyzőkönyv hiányában Ön nem tudja bizonyítani, hogy nem Önnél sérült meg a termék, nem-e Ön ejtette le, törte össze az átvételt követően. A számlán szerepel minden tétel, amit megrendelt, de ha Ön úgy találja, hogy nem érkezett meg minden, erről is jegyzőkönyvet kell készítenie. Ez a hivatalos eljárás eltarthat néhány munkanapig, de vevőszolgálati munkatársaink a gyors és rugalmas ügyintézést képviselik.

8. Házhoz szállítás díjszabása

Az áruházban kiválasztott és megrendelt termékeket 5-10 munkanapon belül elkészítjük és elküldjük a megadott címre az MPL futárszolgálattal. Ha készlethiány miatt nem tudunk azonnal szállítani, akkor ezt mindenképp jelezzük Ön felé elérhetőségei valamelyikén.

  • Személyes átvétel szaküzletünkben: 0 Ft
  • Házhozszállítás utánvéttel : 1.890 Ft
  • Személyes átvétel (utánvéttel) Csomagautomata, PostaPont/Mol pont, Coop üzlet : 1.790 Ft
  • Előreutalással : 1.490 Ft

Csomagolási költséget nem számolunk fel!

A termékek vételára

A termékek vételára a mindenkori hatályos általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazza. A termékek ára magyar forintban (Ft) van feltüntetve. A termékek vételára viszont nem tartalmazza a kiszállítás költségét.

9. Fizetési feltételek

A megrendelt termékek árát és a szállítási költséget többféleképpen fizetheti: bankkártyával, előreutalással vagy utólag a csomag átvételekor kell a futárnak kifizetnie készpénzzel (utánvét). Bankkártyás és hitelkártyás fizetésre személyesen üzletünkben nincs lehetősége. A webáruház nagyobb értékű rendelések esetén 50% előleget kérhet, a megrendelések visszaigazolásakor.

9.1 Fizetés átutalással

Cégek, intézmények és nagyobb értékű megrendelések esetében, előzetes egyeztetés alapján átutalással történő fizetés is kérhető, akár kedvezmény is (egyedileg elbírálva, vezetővel egyeztetve).

Átutalás esetén bankszámlaszámunk: 10405073-50526685-48491001 (K&H Bank, Siker-Group Kft.)

9.2 Fizetés bankkártyával a webáruházban


A Vásárló a termékek ellenértékét elektronikus úton, bankkártyával, a megrendelés nyugtázásakor is teljesítheti. A kizárólag elektronikus használatra kibocsátott bankkártyákat csak abban az esetben fogadhatjuk el, amennyiben annak használatát a kártyát kibocsátó bank engedélyezi! Kérjük, érdeklődjön bankjánál, hogy az Ön kártyája felhasználható-e interneten keresztül lebonyolítandó vásárláshoz.

Az elfogadható bankkártya típusok: VISA, MAESTRO és MASTERCARD

A bankkártyával való fizetés Barion Payment Zrt. szerverén keresztül történik, így az Ön banki adatai garantáltan nem kerülnek illetéktelenek tudomására az Interneten keresztül. A bankkártyával történő fizetési mód választása után a Vásárló átirányításra kerül a Barion biztonságos honlapjára, ahol a kártyabirtokos megadja a bankkártya adatait, így azok sem a Siker-Group Kft. sem más illetéktelen személy birtokába nem juthatnak.

A Szolgáltató megrendelés során keletkezett és birtokába jutott adatokat tárolja, azaz a kártyabirokos vagy megrendelő nevét kizárólag a kártyabirtokos által engedélyezett tranzakció végrehajtása céljából használhatja fel. A Szolgáltató a tranzakció során keletkezett egyéb más adatokkal nem rendelkezik.

A Vásárló hibájából eredően jelszavának harmadik személy által történő felhasználásból adódó károkért Szolgáltató felelősséget nem vállal. Vásárló kijelenti, hogy a megrendelt és teljesített szolgáltatások ellenértékét vissza nem követeli. A Vásárló hibájából történt hibás, téves adatbevitelből, megrendelés elírásból származó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget, visszafizetést, visszatérítést nem vállal. A hibás adatok megadása miatt keletkezett károkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, a bejelentett reklamációkat haladéktalanul kivizsgálja és lehetőségeihez mérten kezeli.

Hibás összeg megadásából eredő problémák kezelése Amennyiben a Vásárló az igénybe vett szolgáltatás árát meghaladó összeg kifizetését kezdeményezte, ebben az esetben ezt írásban (e-mailben: info@tervezzotthont.hu ) a Szolgáltató felé kell jelezni. A levélnek tartalmaznia kell a túlfizetés összegét, idejét és a tranzakció számát. A Szolgáltató a túlfizetés tényét a bejelentést követő 15 napon belül kivizsgálja és amennyiben a követelést jogosnak ítéli, úgy kezdeményezi az túlfizetett összeg jóváírását. A vizsgálat eredményéről a Vásárlót (a tranzakcióban megadott e-mail címen) írásban tájékoztatja. Amennyiben a Vásárló az igénybe vett szolgáltatás áránál kevesebb összeg kifizetését kezdeményezte, akkor a Szolgáltató írásban (a tranzakcióban megadott e-mail címen) értesíti a Vásárlót az észlelet különbözet tényéről, a követelt összeg nagyságáról, és az összeg kiegyenlítésének módjairól. Amennyiben a követelt összeg kiegyenlítése 8 napon belül nem történik meg a Vásárló részéről, úgy az igényelt szolgáltatás teljesítésétől a Szolgáltató eláll, a már befizetett összeget a bankköltségek levonása után 15 napon belül jóváírja.

9.3 Átvétel Postaponton

A termék adatlapon megjelölt termékeket Postapontra / MOL pontra is kérheti, csomagját az ország egész területén több mint 2500 ponton kényelmesen, személyesen is átveheti. A MOL PostaPontokon bankkártyával is fizethet. SMS-ben vagy e-mailben értesítjük a küldemény érkezéséről. Rendelését - a feladó rendelkezésétől függően - 5, 10 munkanapon vagy akár 30 naptári napon belül, bármikor elviheti. A küldemények maximális tömege MOL kúton 20 kg, postán 30 kg. A csomag átvételéhez kérjük, vigye magával személyi igazolványát vagy más személyazonosító okiratát!

10. A csomagok átvétele

Az Ügyfél termékmegrendelés esetén köteles a kiszállítás időpontjában a csomagot átvételi elismervény ellenében átvenni.

A megrendelt terméket - az Ügyfél előzetes jelzés alapján - személyesen is átveheti a Szolgáltató telephelyén: Textilvarázs, 6640 Csongrád, Fő utca 11-17.

A weboldalon megrendelt szolgáltatásokat a Szolgáltató az Ügyfélnek e-mailben küldött rendelési visszaigazolásban szereplő helyszínen teljesíti.

11. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

[A Magyar közlöny 2014. április 29-én megjelent 2014/60. száma tartalmazza a 2014.05.14-én hatályba lépő 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletet mely a szavatossági és jótállási igények intézésével kapcsolatos törvényi szabályozást tartalmazza. A törvény hatályba lépésével a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet hatályát veszti! (Jegyzőkönyv)]

11.1.Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön a Siker-Group Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen, vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő 1 hét, de legfeljebb egy év.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a Siker-Group Kft.-vel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Piramis Szentes Kft. vállalkozás nyújtotta.

A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

11.2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termékgyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, vagy

  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

11.3. Jótállás

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

Azon termékekre, melyek jótállásra kötelezettek, cégünk 1 év jótállást vállal. A jótállás érvényesítéséhez szükségünk van az eredeti számlára, vagy annak másolatára.

Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

12. Az elállási jog

A Vásárló a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján jogosult az áru átvételét követő 14 napon belül indokolás nélkül elállni a vásárlástól. Ebben az esetben Szolgáltató köteles a Vásárló által kifizetett teljes összeget haladéktalanul, de legkésőbb a Vásárló elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríteni, ideértve a kiszállítás költségét is.

Az elállási jog gyakorlásának menete:

Ha a Vásárló élni kíván az elállási joggal, úgy köteles az elállási szándékát tartalmazó elállási nyilatkozatot az alábbi elérhetőségek egyikére elküldeni:

Elállási nyilatkozat minta letöltése itt : !!!

Postázási cím: Siker-Group Kft. 6640 Csongrád, Fő utca 11-17.
Email cím: info@tervezzotthont.hu

Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a termék kézhezvételétől számított 14. nap lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Írásban történő elállás esetén elég csak az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, email vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az email illetve a fax küldésének idejét vesszük figyelembe.

A Vásárló elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Siker-Group Kft. címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket. A megrendelőt ezen felül egyéb költség nem terheli. A Szolgáltató azonban nem köteles a Vásárló része megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. A Szolgáltató jogosult a Vásárló által kifizetett teljes összeg visszafizetését mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Vásárló nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte.

A Szolgáltató a visszatérítéskor az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Vásárló más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Vásárlót semmilyen többletköltség nem terheli. A Vásárló csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

A Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy az elállási jogot a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban meghatározottak szerint gyakorolja.

Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.

A Vásárlót megillető elállási és felmondási jog alól kivételek:

  • a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

  • olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

  • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. A terítők és függönyök mind ilyenek. Az Ön által megadott méretek alapján gyártjuk le! (Tehát az elállási jogát a méretre gyártott termékek esetén nem tudja gyakorolni!!!)

  • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

  • olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

  • olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

  • olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;

  • lezárt csomagolású hang- illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

  • hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

  • nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

  • lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás,

  • személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

  • a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát

13. Adatkezelési nyilatkozat és információk

13.1 A Szolgáltató az Ügyfél adatainak kezelésekor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban Infotv. ) mindenkor hatályos rendelkezései szerint jár el.

13.2 A személyes adatok rögzítése, csak regisztráció (tájékozódás) céljára hozzájáruláson alapul (Infotv.20.§(1)), viszont konkrét rendelés (vásárlás) leadása esetében kötelező.

13.3 Az Infotv. 4.§ szerint kezelt adatok köre: a fogyasztói szerződés (45/2014(II.26) Korm.r. szerinti) létrejöttéhez, a kiszállítás teljesítése és az értékesített termék/szolgáltatás árának beszedését bizonylatoló, 2007:CXXVII (Áfatv.) szerinti nyugta vagy számla kiadásához szükséges adatok.

13.4 Az ügyfél az adatai megadásával felhatalmazza a Siker-Group Kft.-t adatainak az Infotv.4.§(1) és 5.§(1)a) alapján, kizárólag jelen Adatkezelési Nyilatkozat szerinti célnak megfelelő kezelésére.

13.5 Az webáruház használata során a Siker-Group Kft. részére rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, s nem adja ki további fél számára, kivéve abban az esetben amennyiben a Siker-Group Kft. alvállalkozója részére szükséges a szerződés teljesítéséhez. (Pl: Futárszolgálat, a megrendelés kézbesítéséhez).

13.6. Az Infotv.7.§(5) alapján a regisztrált adatok zárt adatbázisban kerülnek tárolásra, azokhoz sem a weboldal látogatói, sem más fogyasztók nem tudnak hozzáférni.

13.7. A Szolgáltató az Ügyfél által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a megrendelés teljesítése és az esetlegesen létrejövő szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítése statisztikai célokból.(IP cím, l látogatás időtartama, stb). Ezen adatokat a Siker-Group Kft. kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére.

13.8. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát,letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben,vagy egyáltalán nem használhatóak.

A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra.

13.9. A megrendelés folyamán rögzített adatokat a Siker-Group Kft. megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra.

13.10. Nem jogszerű adatkezelés esetén panaszával az alábbi szervhez fordulhat: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5. Telefon: +36 -1-391-1400 Fax: +36-1-391-1410 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

14. Egyebek

14.1 A tervezzotthont.hu információs rendszerének biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket:

  • használjon vírus védelmi szoftvereket friss adatbázissal,

  • telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit.

14.2 A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.

14.3 A Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. Az Ügyfélt terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.

14.4 A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.

14.5 A szerződő Felek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék. Amennyiben tárgyalásos úton nem lehetséges a jogvita rendezésére, szerződő Felek értékhatártól függetlenül a csongrádi járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

14.6 A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII.törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény , a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet rendelkezései az irányadók.

Kérjük, hogy ha vásárlója illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési és Felhasználói Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, ha minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve!


A panaszügyintézés lehetőségeinek ismertetése

Felhasználó a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos panaszait az alábbi elérhetőségeken tudja bejelenteni:

Levelezési cím: 6640 Csongrád, Fő utca 11-17.
Telefonszám: 36/30-454-9921
Email cím: info@tervezzotthont.hu

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu


Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 4677

Vagy az illetékes Területi Főfelügyelőségen, mely az alábbi linken érhető el:

http://www.nfh.hu/magyar/informaciok/elerheto/teruleti

A vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 486987
Fax száma: (62) 426-149
E-mail cím: info@csmkik.hu
http://www.ofe.hu/inet/ofe/hu/menu/bekeltetes.html


 

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDtervezzotthont.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsenttervezzotthont.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accounttervezzotthont.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDtervezzotthont.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gatervezzotthont.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidtervezzotthont.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*tervezzotthont.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.